Pages

2011. január 8., szombat

semmi extra

Kicseréltem a reggel az égőt Kuszkában, szegény vak volt fél lámpájára, aztán úgy nem lehet elindulni Hunyadra. Jó korán megébredtem. Nem volt kézügyben a telefon, u h bekapcsoltam a tv-t, hogy megnézzem mennyi az idő. A csipás szemeimmel nem láttam tisztán a számokat, de azért annyit csak láttam, hogy kétjegyű. Akkor megnyugodtam, mert azt jelenti, hogy tíznél több. S az már csak jó. Aztán néztem még a híreket, hogy hányan égtek el az öregotthonban, meg mi a frászt találtak még ki a politikusok, hogy kapnák be, és ilyen érdekes szívderítő dolgok. Na aztán kijöttem, bevágtam két szelet vinettás kenyeret.

Ha már a belem se korgott lehetett lámpát szerelni. Há nagyon macerás dolog nem volt, még csavarhúzó sem kellett. Egy kicsit szarakodtam, me nem nagyon látszott, hogy csé si kum. Na de megúsztam komolyabb sérülések nélkül. Aztán megvettem az égőt. Cuccos, halogénes, vagy mi a bánatos, u h az egyik erősebb lesz mint a másik, de nem baj. És pozició égőt is vettem. S azt is kicseréltem, me az is ki volt égve, nagyon produktív nap volt a mai. S nem is volt drága biznisz, 9 lej volt a nagy égő és nyolcvan bani a kicsi.

Aztán Ildikónak is kellett vegyek egy hetvenes kicsi égőt, az éjjeli lámpába.... de most kiderült h hiába, mert nem ég :D. Pedig ki lett próbálva. S arra is rájött h nem hetvenes, hanem hatvanas... micsinájak na??? nem volt hetvenes !!!

Aztán kávéztunk egyet. S hallgatunk paprika rádiót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése