Pages

2010. február 20., szombat

mese mese

Most már illene írnom néhány sort. A héten ne voltam hajlandó. Húúúú, nagyon zsúfolt programom van mostanában, bakkeer. Nekifogtam gyúrni :D. Kemény vagyok, illetve leszek, ha kitartok mellette. Egyelőre még jól megy, nem állt szándékomban abbahagyni :)), még szép, még csak kétszer voltam. A tegnap is kellett volna menjek, de nem jött össze mert mér késő lett, de nem baj, mert megyek ma.

Ma be kellett jöjjek munkába, mérni. Így jár az aki hét közbe nem hajlandó dolgozni. Na de nem baj, fő a jókedv, és a pozitív hozzáállás.

Kedden nekifogtunk saját számot írni a srácokkal nálam. Egészen jól ment. Még a végén sztárok leszünk :D. Csak egy kicsit hangosak voltunk, s kopogtatott már a vénasszony fentről. Há, biztos nem rokker :D. De ha többet csináljuk, lehet megszereti. Na nem baj, me ha lesz még ilyen, halkabbra fogjuk.

A halak jól vannak mostanában, örömömre. Visszatért beléjük az élet. Hancúroznak. Élnek, mint halak a vízben. Majd veszek nekik lakótársakat, mert most már ejsze belejöttem a haltermesztésbe.

Miután lemérjük a dolgokat itt a sántieren, aszem elmegyek edzeni. Aztán haza. Lássuk, ha még lesz kedvem ma dolgozni, ha nem akkor holnap hamar megcsinálom.

Egyéb érdekesség... nemtom mi van de mostanában mind a kocsikkal álmodok. Hogy mennyire foglalkoztatja ez a dolog a tudatalattimat... Tudniillik kaptunk egy büntetést a Fordra, amiért a járdán lett parkolva. Nem mintha nem ott lenne két éve. Aztán kiderült, hogy ez azért van, mert akarnak emeletes garázst építeni a környéken, de az emberek pofáztak. A rendőrség meg most mindenkit büntet meg, hogy lássák az emberek, hogy járnak ha teszik az eszüket. És szállítják el a kocsikat, és ilyenek. Na aztán mind ilyeneket álmodok, hogy nincs hova parkoljak, vagy hogy elszállították az összes kocsit az utcából. Hogy mikek vannak.

Meg kell hízzak. Mármint nem úgy hogy kövér legyek, hanem izmot kell csináljak. És minden nap csirkehúst kell egyek, és rizst. Rájöttem hogy szeretem a rizst. Csak egy kicsit unalmas minden nap csirkehúst enni. De ha attól lesz nagyobb az ember akkor azt kell enni, amennyiben lehet.

A jó hír, hogy jön a tavasz :D jééééééééééééé !!!!! BULIIIII

2010. február 10., szerda

szürke

ejjha. Nem írtam már egy hete. Nem is nagyon voltam képes. Mostanában mind el vagyok folyva. Mire fogjam? A téli fáradtságra? Vagy a tavaszira? Há nem tudom, nem fogom semmire, csak egyszerűen ki(le)vagyok merülve.

Semmi izgi mostanában. De nem is hiányzik :D. Rég nem voltam egy jó Pub-ok koncerten. Hiányzik már. Utána kell nézzek. De azt hiszem eléggé uborka szezon van koncert téren.

Ma megyek iratkozzak be a szálába. Kíváncsi vagyok mennyit fogom bírni az iramot. Állítólag heti háromszor kéne edzeni egy fél évig. Meg kell enni normálisan. Na itt van a nagyobb gubanc. De valahogy majd kialakul. Egyszer jussak oda hogy járjak rendszeresen.

Az egyik halacska kipurcant :( Vettem nekik újfajta kaját. Aztán nem tudom hogy attól-e, vagy mi a bánattól. Nem nagyon szeretik ezt az új kaját. Kell valami másat vegyek.

Kell vegyek videó kártyát is. Há, mind nézegettem, hogy melyik lenne jobb. Találtam is egy párat, aztán meglássuk, hogy melyik lesz a szerencsés nyertes. Egyelőre megélek videó kártya nélkül is.

A fenébe, betiltották az etnobotanikus szereket !! Mi a fene az az etnobotanikus szer? Há, nemtom pontosan, de azok a cuccok amiket szívni kell és elszállsz tőlük. Bezzeg arra nem gondoltak, hogy egy csomó ember munkanélküli marad, ha bezárják azokat az üzleteket. Hát borzasztó. Muszáj lesz füvet szívjanak az emberek.

Egy nap nagyon felcsigázta az érdeklődésemet az N97-es Nokia. Aztán szép lassan lemondtam róla. Annyi pénzt egyelőre nem fogok kiadni érte. Lehet az a telefonok telefonja is. Szép, meg sokat tud, meg minden, de kurva drága.

Pénteken megyünk a fiukkal inni. Rám is fér már egy kis ivászat. Mingyá egy hónapja nem ittam le magam.

Más valami?

Há, egyelőre ennyi. Haza kell húzni.

2010. február 2., kedd

What's the price of a mile?



Hear the sound of a machinegun
Hear it echo in the night
Mortals firing rains the scene
Scars the fields
that once were green

It's a stalemate at the frontline
where the soldiers rest in mud
roads and houses
all is gone
there is no glory to be won

know that many men will suffer
know that many men will die
half a million lives at stake
Ask the fields of Passchendaele

And as the night falls the general calls
and the battle carries on and on
How long?
What is the purpose of it all
What's the price of a mile?

Thousands of feet march to the beat
It's an army on the march
Long way from home
Paying the price in young men's lives
Thousands of feet march to the beat
It's an army in despair
Knee-deep in mud
Stuck in the trench with no way out

Thousands of machineguns
Kept on firing through the night
Mortars blazed and wrecked the scene
Guns in the fields that once were green

Still a deadlock at the frontline
Where the soldiers die in mud
roads and houses since long gone
still no glory has been won
know that many men has suffered
know that many men has died

Six miles of ground has been won
Half a million men are gone
And as the men crawled the general called
And the killing carried on and on
How long?
What's the purpose of it all?
What's the price of a mile?

Thousands of feet march to the beat
It's an army on the march
Long way from home
Paying the price in young men's lives
Thousands of feet march to the beat
It's an army in despair
Knee-deep in mud
Stuck in the trench with no way out

Young men are dying
They pay the price
Oh how they suffer
So tell me what's the price of a mile

That's the price of a mile.

Thousands of feet march to the beat
It's an army on the march
Long way from home
Paying the price in young men's lives
Thousands of feet march to the beat
It's an army in despair
Knee-deep in mud
Stuck in the trench with no way out

Nem tudok eleget hálát adni, annak hogy rokker lettem, és nem valami népbutító, agymosó zenei stílusnak lettem a híve. Persze sok mindent rá lehet fogni a rokkzenére, hogy sátánista, meg babámfüle, meg a rokkerek büdösek, és alkoholisták. Jóvanmá, én nem erről akarok értekezni. Hanem arról, hogy egy átlag rokkernek, azért elég magas intelligencia szintje kell legyen, mert azért a rokk dalok sok esetben többről szólnak, mint a szerelem, és csalódás, és összetört szívek, tengerpart, buli, csajok, pálmafák. Persze, a rokkzenének is megvan a söpredéke.

Én most különösképpen a Sabaton-t emelem ki. Nem világsztárok, de ha a The Art of War albumjuk bármelyik számát hallgatom, kiráz a hideg. Persze, ezt az érzést nem garantálom mindenkinek. Főleg ha nem vagy valamennyire barát a rokkzenével, akkor biztos nem a zene hangulata, a szöveg mondanivalója és történelmi háttere miatt fog a hideg kirázni.

Ahogy Creanga mondta, "Nu stiu altii cum sunt, dar eu cand ma gandesc...." azokra az emberekre akik a két világháborúban meghaltak, elérzékenyülök. De nagyon. Ha arra gondolok, hogy azok a nálam fiatalabb srácok, a lövészárkokban kaptak golyót a fejükbe, vagy fagytak meg, vagy haltak éhen rosszabb esetben, hát engem egy kicsit megráz. S ha arra gondolok, hogy én most egy meleg irodában, kávéval mellettem, pötyögtetek egy laptopon.... elég nagy a kontraszt. Úgy érzem, hogy több említésre méltóak azok az emberek. És ezért tisztelem a Sabatont, mert a zenéjük által eszünkbe juttatják a háború szörnyűségeit, és elgondolkoztatnak azokon. Ez a zene engem jobban meghat, és jobban tudom értékelni a szabadságomat, mint egy március 15-én elmondott közhelyekkel teli speech után.

Nem vagyok én egészen témában a történelemmel, de ahogy én látom, az első és második világháborúnak, inkább ideológiai háttere volt. Az iraki háborúnak meg inkább gazdasági. Elég szar ügy, de a világ már csak ezen a síkon halad.

Könnyű most a szánkat jártatni, mikor minden a seggünk alatt van. Azért azok az emberek megérdemlik, hogy gondoljunk rájuk, és megadjuk a kellő tiszteletet nekik. Meghaltak néhány hülye eltérő nézetei miatt. Béke poraikra.

2010. február 1., hétfő

jééé

kitisztult a víz az akváriumban !!!! jupiiiii :D

Az egyik hal mind molesztálja a másikat. Be fogom tenni a sarokba, ha így folytatja.

Ez a hétvége = alvás, filmnézés, próba, evés, számítógép szerelés, vásárlás rengeteg sok aprópénzzel (amúgy az is pénz). Nem tudom mi a vicces abban ha az ember 15 lejt 50 és 10 banisokkal fizet. Miért kell mosolyogjon az elárusító csaj?