Egy óra. Megjegyzem, éjjel egy óra. Várom, hogy melegedjen ki a szoba. Nem tudom mi a francé hűl le olyan hamar. Valahonnan jön a hideg. Ma tettem egy pólót az ajtó alá. Már hátha nem fog annyira hűlni. Nagy terveim voltak mára, de csak részben jöttek össze. Mármint, a tegnapra voltak terveim, mert ma már vasárnap.
Megvettük Attilának a számítógépet, vettem hosszabbítót, rendet raktam az asztalon, sikeresen bedobtam a távirányítót az akváriumba (remélem még fog működni), vettem kábelt a tévéhez. Még szerettem volna egy fedelet készíteni az akváriumnak, mert rohamosan párolog a víz. De nincs pénzem. Majd fizetés után.
Jutott egy sor bosszankodás is, mert nem akart elindulni a windows, miután kicseréltük a dvdrom-ot az Attila új gépében. Há, hogy mi a bánat lehetett, nem tudom, de nagy öröm volt, miután a harminc próbálkozás után felismerte a hárdot, és fel tudtam újra isntalálni a windózot. A bánat egye meg a számítástechnikát. Na, aztán így.
Még beszéltük a Gájnerrel, hogy elmegyünk síelni a Felekre, de hát ez a sok adminisztratív munka miatt nem lehetett. Meg, hideg is van. Majd ha melegebb lesz, elmegyünk.
Jaaaj. Ezen e hétvégén nem voltunk inni. Hát nem borzasztó? Ezért hoztam ma este sört, hogy legalább itthon igyunk egy sört. Na, de jó, hogy így is lehetett.
Most már illene eltenni magam holnapra, mert elég álmos vagyok. Csak még mindig nem raktam el azokat a ruhákat. Arra már nem jutott idő. Der nem baj. Majd elrakom ma, ha minden sínen fog menni.
Pénteken voltunk Andinál, a korházban. Nem engedtek fel. Csak a vároteremben tárgyaltunk. Mutatott képeket Katikáról. Jaj, szegény gyermek. Még jó, hogy nem tudja felfogni, mi van vele. Ki van kötve, tele van csövekkel. Na, de jó, hogy átesett az operáción. Aztán csak erősödjön meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése